Safety Car a társasági jogban II.

2012. október 23.  22:54   

Az összeférhetetlenség szabályai a vezető tisztségviselők vonatkozásában

Verseny a Safety Car kiállását követően



Kommentátor: Kobajasi-t a verseny vezetői áthajtásos büntetéssel sújtották a Button és Rosberg elleni akciója miatt. Kedves nézőink úgy gondolom, hogy ez volt a minimum, amit a japán versenyző megérdemelt.

De nézzük, hogy a safety car kiállását követően hogyan alakul a verseny. Louis Hamilton hiába igyekszik, úgy tűnik, hogy a McLaren jobban koptatja a gumikat, mint ahogy szeretné, hiszen az angol, egyedül a mezőnyben, három kerék cserére kényszerült. Úgy tűnik, hogy a safety car kiállását követően rendeződik a verseny, lehet, hogy nagy izgalmakra már nem kell számítanunk. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy továbbra is érdemes lesz velünk maradni.

Ahogy a bejegyzés előző részében utaltam rá, a gazdasági társaságokra vonatkozó szabályok egyfajta safety car-ként biztosítják azt, hogy a cégeket vezető személyek ne élhessenek vissza tisztségükkel. Ebben a részben a vezető tisztségviselőkre vonatkozó kizárási szabályokat követően az összeférhetetlenségi előírásokat tekintjük át.

Összeférhetetlenség vagyis a konfliktusok megelőzése

Az összeférhetetlenség körébe tartozó esetek sem mások, mint tilalmak csak az előjelük a kizáráshoz képest annyiban fordított, hogy ezek már ahhoz a fázishoz tartoznak, amikor valaki vezető tisztségviselő lesz. Ebben a helyzetben az összeférhetetlenségre vonatkozó szabályok írják elő, hogy egy ilyen személy mi az amit megtehet és mi az amit nem.

A mi emberünk

Egy cég tulajdonosai a vezetői tisztséget betöltő személyre úgy tekintenek, mint a saját "emberükre", akinek minden egyes gondolata és cselekedete a társaság érdekében kell, hogy történjen. Az összeférhetetlenségi szabályok éppen azt akarják elérni, hogy egy vezetőre a tulajdonosi kör mindig a "mi emberünkként" tudjon nézni.

Mikor összeférhetetlen?

Alapesetben egyértelműen tiltott, hogy egy vezető részesedést szerezzen egy olyan cégben, amelynek főtevékenysége megegyezik a saját cégével kivéve a nyilvánosan működő részvénytársaságot. A szabály a vezető tisztségviselő által irányított céget attól igyekszik megvédeni, hogy a megszerzett információit egy ugyanolyan profilú cégben használja fel, amelyben személyesen is érdekelt. Egy nyilvánosan működő részvénytársaságban, ahol a tagok egyénileg nem befolyásolják a cég tevékenységét ez a veszély nem áll fenn.

Ha a tulajdonosi kör igazán szigorú akar lenni, akkor az alapító okiratban azt is megtilthatja, hogy ez az összeférhetetlenségi ok olyan cégekben való részesedés szerzésre is kiterjedjen, amelynek nem csupán a főtevékenysége, hanem az egyéb tevékenysége egyezik meg a társaságéval.

A jogszabályok az ellenkező irányban is engedékenyek, tehát az alapító okiratban a vezető tisztségviselő már előre felmenthető ez alól az összeférhetetlenségi szabály alól illetve a társaság tagjai később is nagyvonalúak lehetnek. Ez persze csak abban az esetben ajánlott, ha a vezető tisztségviselő biztosan érdekelt marad az eredeti cégének kedvező döntések meghozatalában illetve abban, hogy nem kedvez a másik, a tulajdonát képező társaság javára.

A következmények

Ha a vezető részesedést szerez egy tilalmazott másik cégben és ezt a lépést nem akarja visszavonni, akkor a tulajdonosok jogosan visszahívhatják a tisztségéből. Ha a részesedés megszerzésének tilalmát vétkesen szegi meg és kár keletkezett, akkor egy éven belül kártérítést lehet követelni tőle.

A vezető tisztségviselő nemcsak úgy jelenthet veszélyt ha részesedést szerez egy másik cégben, sőt ennél talán még problémásabb helyzetet eredményezhet, ha egy másik cégben vezetői pozícióhoz jut. Önmagában nem tiltott, hogy valaki több cégben is betöltsön ilyen tisztséget, de fontos előírás, hogy az új pozíció megszerzésétől számított 15 napon belül jeleznie írásban kell, ezt a tényt azoknak a cégeknek, ahol addig fennállt a vezetői vagy felügyelőbizottsági megbízatása. Ha a cég, ahol eddig vezető volt úgy gondolja, hogy az új tisztség sérti az érdekeit visszahívhatja a pozícióból a vezetőt.

Kifejezetten tiltott, hogy a vezető olyan cégben vállaljon vezetői tisztséget, amelynek főtevékenysége megegyezik a saját cégével, sőt az alapító okirat ezt a szabályt kiterjesztheti a céggel azonos tevékenységet végző társaságokra is. Bár a jogszabályok kifejezetten tiltanak, ebben az esetben is megvan a lehetőség, hogy vagy az alapító okirat vagy a tagok mentesítést adjanak ez alóla tilalom alól. Aki megszegi a szabályt, a részesedésszerzéshez hasonló szankciókkal kell számolnia.

Kedvező üzleti lehetőségek?

A vezető nem folytathat a társaság főtevékenységi körébe tartozó üzleti tevékenységet, hiszen félő, hogy a legkedvezőbb üzleti lehetőséget nem a cég, hanem a maga javára fogja használni. Ezért egy vezető tisztségviselő és közeli hozzátartozója illetve élettársa saját nevében vagy javára valamint más valaki e személyek javára nem köthet a cég főtevékenységi körébe tartozó ügyletet. Ezt a szabályt az alapító okirat kiterjesztheti a cég bármely tevékenységi körébe tartozó ügyletre is. Ahogy az előzőekben itt is érvényesül az a lehetőség, hogy az alapító okirat ezt a tilalmat is feloldhatja. Ha vezető megszegi a szabályt vele szemben egy éven belül kártérítési igény érvényesíthető.

Pillantsunk egy pillanatra vissza a versenybe

Kommentátor: A világbajnoki címért küzdő, és még esélyes Fernando Alonso, szépen ment az egész versenyen, de úgy tűnik, hogy a harmadik helynél tovább nem futotta. Csapattársa a brazil Felipe Massa a verseny vége felé teljesen megközelített Alonsót, ennek ellenére nem hiszem, hogy előzéssel próbálkozna. A Ferrariknak ma nem volt esélye a Red Bullokkal szemben.

Felügyelőbizottság, könyvvizsgáló

Mivel a felügyelőbizottság feladata a vezető ellenőrzése, ezért ezt a tevékenységet csak akkor lehet hatékonyan ellátni, ha a munkáját függetlenül tudja elvégezni. Ezért a cég vezetője és közeli hozzátartozója és élettársa ugyanannál cégnél nem lehet felügyelőbizottsági tag.

Egy könyvvizsgáló nem lehet vezető tisztségviselő valamint felügyelőbizottsági tag annál a cégnél, ahol saját maga, közeli hozzátartozója vagy a vele egy könyvvizsgálói társaságban lévő könyvvizsgáló végez könyvvizsgálói vagy a könyvvizsgáló által végezhető más tevékenységet. Ez a viszony fordított irányban is korlátozva van, mivel aki vezetői vagy felügyelőbizottsági tisztséget tölt be egy cégnél, ez alatt az időszak alatt illetve ennek megszűnéstől számított három évig sem ő, sem közeli hozzátartozója és élettársa nem lehet a társaságnál könyvvizsgáló. Nem lehet továbbá könyvvizsgáló, a társaság tagja sem.

Vannak egyéb nem a társasági jog által szabályozott összeférhetetlenségi okok, amelyek kizárják, hogy egy országgyűlési-, önkormányzati képviselő, stb. vezetői tisztséget töltsön be. Ezeknek a szabályoknak az ismertetését most mellőzöm, de akit érdekel az nyugodtan keressen fel az irodámban és szívesen segítek neki a téma felderítésében.

A verseny vége



Kommentátor: Ebben a pillanatban lendül a kockás zászló, amely a verseny végét jelenti. A Koreai Nagydíj első helyén Sebastian Vettel végzett és ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben. Második helyen csapattársa Mark Webber végzett, míg a dobogó legalsó fokára Fernando Alonso állhat fel. Sebastian Vettel ezzel a győzelmével a pontvadászatban 215 ponttal áll, 6 ponttal előzve egyetlen komoly vetélytársát Fernando Alonsót. A világbajnoki címért folytatott verseny teljesen nyitott, a hátralévő négy futamban bármi megtörténhet.

Ha tetszett a bejegyzés nyugodtan nyomj, egy Tetszik és egy Megosztás Gombot!

Megosztás és cimkék

Címkék:  összeférhetetlenség, Gt. 25.§



Hozzászólás a témához

Szólj hozzá elsőként cikkemhez

Új hozzászólás

Mehet

Letöltések

Hogyan vezesd


jól a céged?


Hogyan kerüld el a jogi buktatókat? Mi az, amire érdemes odafigyelned, hogy a céged jól működjön? Milyen egy jó szerződés?

Ilyen, és ehhez hasonló kérdéseket boncolgatok ingyenesen letölthető tanulmányomban - emberi nyelven.



Iratkozz fel hírlevelemre és cserébe megajándékozlak ezzel az ingyenes tanulmánnyal!

Ki vagyok én?

„Hiszek abban,
hogy a jog nem
életünk meg-
keserítője, hanem
munkánk segítője
és szolgája.”


Nemes Imre vagyok
és azért dolgozom,
hogy ez a gondolat
ne csak vágy, hanem
könnyen elérhető
valóság legyen.


Bővebb információ

Blog cimkék

Keresés