MRP! A tuti fogyókúra!

2017. július 13.  23:43   



A tuti fogyókúra!

Vitathatatlan, hogy az internet egyik sláger témája, hogy milyen módon szabadulhatsz meg valós vagy valósnak vélt felesleges kilóidtól! Jó hírem van, ugyanis megtaláltuk a biztos módszert, amellyel izzadság, fáradság nélkül szabadulhatnak meg a cégek – na nem a kilóiktól – hanem némi felesleges adótehertől!

fogykra.jpg

Miért „emerpé”?

Amiért egy cégvezetőnek érdemes végigolvasni ezt a bejegyzést és ezt követően minket megkeresni az nem más, mint az, hogy az „emerpé” segítségével minimális adóteherrel tud munkavállalói kifizetéseket eszközölni.

De mi is azaz „emerpé”?

A foglalkoztató által létrehozott olyan szervezet, amely az általa vagy anyavállalata által kibocsájtott értékpapírokat tart a munkavállalók javára, így a foglalkoztató vagy annak tulajdonosa közvetlenül az MRP szervezetnek fogja adni az értékpapírt, nem pedig a munkavállalónak. Egyben a társaság munkavállalói tagi részesedést kapnak az MRP szervezetben és ez által tudnak hozzájutni az MRP-nek átadott értékpapírok hozamához.

Ennek eredményeként a munkavállalók tulajdonosai lesznek az MRP szervezetnek, azonban részesedésük kizárólag arra jogosítja őket, hogy kifizetésben részesüljenek a szervezeten keresztül. Így szavazati joguk vagy beleszólásuk sem az MRP szervezet ügyeibe, sem pedig azon keresztül a munkáltató ügyeibe nincsen.

mrp.jpg

Az MRP előnyei

1. Adózás

A munkavállalók az MRP-n keresztül tőkejövedelemként (azaz 15 százalékos adóteherrel) adózó jövedelemhez jutnak, ahelyett, hogy a juttatáson a teljes munkavállalói és munkáltatói közteher lenne fizetendő.
Ez a kedvezményes adózás azt is magába foglalja, hogy a munkavállaló az MRP szervezeten belüli részesedés szerzése is adómentes, ugyanis ha a munkáltató közvetlenül adna a munkavállalóknak ingyenesen vagy kedvezményesen értékpapírt, a juttatás után adózni kellene.

2. Alkalmazhatóság

A legáltalánosabban gyakorlat szerint az MRP szervezet a munkavállalók javára a foglalkoztató részvényeinek egy részét tartja tulajdonában és a részvényeken termelődő osztalékból származó nyereségét osztja fel a dolgozók között, ugyancsak osztalékként.

Arra is van lehetőség, hogy az MRP szervezet a foglalkoztató által kibocsájtott kötvényt vagy egyéb értékpapírt tartson és ennek hozamát ossza fel a munkavállalók között.

Lehetőség van arra is, hogy ne az értékpapír hozama, hanem az értékpapír eladásával vagy visszavásárlásával realizált tőkenyereség kerüljön felosztásra,

A fentieken túlmenően pedig olyan konstrukciók is kialakíthatók, amelyekben a kifizetések csak részben vagy egyáltalán nem függenek az értékpapír hozamától.

3. Rugalmasság

A fentebb említettek alapján nem csak a munkáltató értékpapírjait, hanem munkáltató anyavállalatának az értékpapírjait is be lehet vonni az MRP körébe, ami azt jelenti, hogy akár kft. formájában működő cégek is tudják az MRP előnyeit élvezni.

Mire is kell figyelmemmel lenni?

A javadalmazási politika a munkavállalói kifizetések alapdokumentuma, amely tartalmazza, hogy mely munkavállaló milyen mértékben juthat hozzá az MRP-ben képződő jövedelemhez. Ebben a körben a jogszabály számos feltételt tartalmaz arra vonatkozóan, hogy a javadalmazási politika megalkotásánál milyen körülményeket kell figyelembe venni.
Többek között ide sorolja azt, hogy ne tartalmazzon a munkavállalók közötti indokolatlan hátrányos megkülönböztetést, valamint arra is tekintettel kell lenni, hogy a kifizetések feltétele a társaság működési eredményének vagy egyéb mutatóinak előre rögzített javulása.

Kiemelt jelentőséggel bír a foglalkoztató társasága feletti tulajdonosi kontroll megtartása annak érdekében, hogy a tulajdonosi döntési jogok megmaradjanak annak ellenére, hogy a foglalkoztató részvényeinek egy része az MRP-hez kerül át.

Végezetül, de nem utolsó sorban pedig fontos azt tisztázni, hogy az MRP nem alkalmas arra, hogy az rendszeres munkabérek kifizetésének egy alternatív módjává váljon, hiszen az MRP-n keresztül főleg a bónuszok, prémiumok kifizetésére kerülhet sor.

Ha Te is szeretnél „emerpézni” vagyis MRP szervezetet létrehozni, akkor irodánk készséggel áll a legmegfelelőbb megoldás kidolgozásában.

Ha tetszett a bejegyzés, nyugodtan nyomj egy lájk vagy megosztás gombot. 



Megosztás és cimkék

Címkék:  MRP, járulék



Hozzászólás a témához

Szólj hozzá elsőként cikkemhez

Új hozzászólás

Mehet

Letöltések

Hogyan vezesd


jól a céged?


Hogyan kerüld el a jogi buktatókat? Mi az, amire érdemes odafigyelned, hogy a céged jól működjön? Milyen egy jó szerződés?

Ilyen, és ehhez hasonló kérdéseket boncolgatok ingyenesen letölthető tanulmányomban - emberi nyelven.



Iratkozz fel hírlevelemre és cserébe megajándékozlak ezzel az ingyenes tanulmánnyal!

Ki vagyok én?

„Hiszek abban,
hogy a jog nem
életünk meg-
keserítője, hanem
munkánk segítője
és szolgája.”


Nemes Imre vagyok
és azért dolgozom,
hogy ez a gondolat
ne csak vágy, hanem
könnyen elérhető
valóság legyen.


Bővebb információ

Blog cimkék

Keresés