Kintlévőség kezelés egymillió forint alatt I.

2011. május 03.  14:25   

Hogyan kerülj el egy pürrhoszi győzelmet? Hogyan tudod adósaidat legegyszerűbben tartozásuk megfizetésére bírni?
Ha már a cím sejtette, kezdjünk egy igaz történettel, az ókor egyik nagyreményű „vállalkozójáról”.

Pürrhosz a maga idejében kora legjobb hadvezére volt. Képességeit Nagy Sándoréhoz hasonlították. Hannibal egyenesen úgy vélekedett, hogy Pürrhosz volt minden idők legnagyobb hadvezére.

Egyik hatalmas vállalkozása a tarentumi háborúban való részvétele volt, ahol Róma, Szicília és Karthágó megszerzését követően a nagy nyugati területek uraként kívánta legyőzni görögországi ellenfeleit.

Ebben a háborúban vívták az ausculumi csatát, ami Pürrhosz győzelmével zárult. Veszteségei, bár jóval kisebbek voltak a rómaiakéinál, érzékenyen érintették, mert legtöbb kipróbált tisztje és sok értékes harcosa veszett oda. Állítólag azt mondta az ütközet után: „Még egy ilyen győzelem, és nem marad több katonám!”(Innen a „pürrhoszi győzelem” kifejezés.)

Ahhoz, hogy a pénzedért vívott harcaid a legkisebb áldozattal járjanak érdemes megfontoltnak lenned. Ez különösen igaz az egymillió forint alatti követelésekre, hiszen itt sokkal könnyebben állhat elő egy vereséggel felérő „pürrhoszi győzelem”.

A kintlévőség kezelés alapjai


Egyáltalán mi a kintlévőség?

Amikor valakinek lejárt tartozása van veled szemben. Lejárt a tartozás, amikor nincs mese, további haladék vagy részletfizetés, az adósnak fizetnie kell.

Mit tehetsz ebben a helyzetben?


Ez leginkább attól függ, hogy milyen biztosíték van a kezedben. Ha ég a tető a fejed felett, akkor sem mindegy, hogy a legmodernebb tűzoltóautó áll-e a házad előtt vagy csak a kerti locsolót tudod használni.

Persze nagyon sok mindent tehetsz annak érdekében, hogy a nehéz pillanatokban az a bizonyos szuper tűzoltó autó legyen kéznél.

A „profi” megoldás: szedd ízekre a másik felet

Multicégek hatalmas összegeket fizetnek ki a „kockázatelemzőknek”, akik a szerződő partnerek teljesítőképességét vizsgálják. Ahol lehet én is a csináld magad mozgalom híve vagyok, és ezt a munkát magad is kényelmesen elvégezheted!

Ha egy gazdasági társasággal szerződsz, akkor a cégjegyzékben lehetőség van arra, hogy megnézd, hogy a másik fél ellen nem indult-e felszámolási eljárás vagy végrehajtás.

A cégjegyzék ne riasszon el senkit, nem kell bíróságra rohanni. A www.e-cegjegyzek.hu és a www.cegkozlony.hu ingyenesen használható oldalak. Hidd el öt perc az egész! Legalább arról meg tudsz győződni, hogy partnerednél jelenleg nem „ég a ház”.

Persze ez csak az „alap csomag”, hiszen arra is van lehetőség, hogy a mérlegadatokat áttekintve további következtetéséket vonj le a másik fél fizetőképességéről. Ezt követően sokkal könnyebben eldönthető, hogy szóba állj-e vele.

Nem elég a szerződés? Bástyázd körbe magad biztosítékokkal!


Egy megfontolt ember persze mindig köt szerződést. Amikor zöldséget veszel a piacon, akkor is szerződés jön létre a csokor petrezselyem felett. Mivel ezeknél az ügyleteknél a gyermekkorunkból jól ismert „cserebere fogadom, többet vissza nem adom” módszert alkalmazzuk, a helyzet viszonylag tiszta.

De mi van akkor, ha a teljesítések nem egyszerre történnek?

Ahhoz, hogy követelésed biztos talajon álljon nem mindig elég egy szimpla szerződés. Mindig a helyzetnek megfelelő biztosítékokat, garanciákat kell keresni. Számtalan lehetőség van, a feladat csak az, hogy a legjobbat válaszd ki.

Tegyük fel, hogy egy korlátolt felelősségű céggel kötsz szerződést, ilyenkor célszerű, ha követelésedért egy magánszemély, például a cégvezető vagy a társaság egyik tagja, készfizető kezességet vállal. Persze az fontos, hogy a kezes „hátsója ne lógjon ki a gatyából”.

Természetesen a legbiztosabb helyzetben akkor érezheted magad, ha kezedben van az összeg vagy vagyontárgy, ami későbbi követelésed alapja lehet. Ehhez kiváló eszköz a bankgarancia, az ingó vagy ingatlan jelzálog. Ezek az eszközök arra az esetre jelentenek megnyugtató biztosítékot, ha adósod mégsem fizet.

Ezt hívjuk úgy, hogy „tutira megyünk”.

Ha nem tetszik a másik félnek, hogy biztosra akarsz menni és húzódozik attól, hogy ezeket a garanciákat megadja neked, ne köss vele szerződést.

Ezek voltak az alapok! De mi van akkor, ha minden előrelátás és óvatos megközelítés ellenére az adósod mégsem fizet? A következő részből megtudhatod!

Megosztás és cimkék

Címkék:  ,



Hozzászólás a témához

Szólj hozzá elsőként cikkemhez

Új hozzászólás

Mehet

Letöltések

Hogyan vezesd


jól a céged?


Hogyan kerüld el a jogi buktatókat? Mi az, amire érdemes odafigyelned, hogy a céged jól működjön? Milyen egy jó szerződés?

Ilyen, és ehhez hasonló kérdéseket boncolgatok ingyenesen letölthető tanulmányomban - emberi nyelven.



Iratkozz fel hírlevelemre és cserébe megajándékozlak ezzel az ingyenes tanulmánnyal!

Ki vagyok én?

„Hiszek abban,
hogy a jog nem
életünk meg-
keserítője, hanem
munkánk segítője
és szolgája.”


Nemes Imre vagyok
és azért dolgozom,
hogy ez a gondolat
ne csak vágy, hanem
könnyen elérhető
valóság legyen.


Bővebb információ

Blog cimkék

Keresés