FIGYELJÉK A KEZEMET, MERT CSALOK!

2014. október 21.  23:19   

A FŐNYEREMÉNY HÁROM MILLIÓ FORINT!

Hölgyeim és Uraim! Kérem fáradjanak közelebb! Figyeljék a kezemet, mert csalok!

 


Talán még sokan emlékeztek a bűvész-király Rodolfó védjeggyé vált mondatára.

Amiről ma írok azonban nem csalás nem ámítás!

Biztos vagyok benne, hogy sok Kft. tulajdonost foglalkoztat az a kérdés, hogyan tudja a cég törzstőkéjért 2016. március 15-ig hrommillió forintra felemelni.



Ma azokról a megoldásokról lesz szó, amikor a tőkeemeléshez nem kell pénz!

Kezd érdekes lenni a téma?

Akkor „varázsoljunk” együtt! Megsúgom Nektek a „trükköket”!

Főleg a kisebb cégek számára jelenthet problémát az új Ptk. hatálybalépésével bevezetésre került az a változás, amely szerint a jogszabály hatálybalépését megelőzően bejegyzett korlátolt felelősségű társaságok törzstőkéjét a létesítő okirat első módosításakor, de legkésőbb 2016. március 15. napjáig legalább hárommillió forintra fel kell emelni!

A tőkeemelést azonban nem csak készpénz befizetésével, hanem úgynevezett nem pénzbeli hozzájárulásnak a társaság rendelkezésére bocsátásával is megtehetik.

Következmények

A változások komoly következményeket jelenthetnek, hiszen azok a cégek, amelyek nem emelik fel e határidő alatt a törzstőkéjüket, kötelesek dönteni az átalakulásról, egyesülésről vagy a jogutód nélküli megszűnésükről.

Ugyanakkor sok cégnek nagy könnyebbséget jelenthet, hogy a cégükben a tőkeemelést nem csupán készpénz befizetésével, hanem úgynevezett nem pénzbeli hozzájárulásnak a társaság rendelkezésére bocsátásával is megtehetik, ezt a lehetőséget sokan nem is ismerik.

A nem pénzbeli hozzájárulás

Nem pénzbeli vagyoni hozzájárulásként az alapító vagy a tag dolog tulajdonjogát (például: gépjármű) vagy vagyoni értékű jogot (például: szellemi alkotáshoz fűződő jog, know-how) ruházhat át a jogi személyre. Fontos azonban, hogy a nem pénzbeli hozzájárulás értékének meg kell egyeznie azzal az értékkel, amelyet a tagok a létesítő okiratban megjelölnek, ugyanis a nem pénzbeli hozzájárulást szolgáltató személy helytállni tartozik a különbözetért.

Követelés is lehet?

A jogszabály egyértelműen kimondja, hogy nem pénzbeli vagyoni hozzájárulásként követelés is szolgáltatható, ha azt az adós elismerte, vagy az jogerős bírósági határozaton alapul. Sajnálatos módon azonban a követelés apportálás szabályait cégbíróságaink nem egységesen értelmezik.

 

Ha a cégbíróság nem elégszik meg az adós elismerésével vagy a jogerős bírósági határozattal és kéri azt is, hogy a követelés lejárt legyen, megoldást jelenthet, ha a felek oly módon „járatják le” az apportálni kívánt követelést, hogy a jogosult a kötelezett számára halasztott fizetést enged, amelynek megfelelően a követelés lejárttá válik ugyan, azonban nem kell azonnal teljesíteni azt.

Hogyan kell rendelkezésre bocsátani?

Tekintettel arra, hogy a tőkeemelés létesítő okirat módosítást tesz szükségessé, az ügyletre alkalmazni kell a létesítő okiratok módosításának szabályait, amelyek többek között kimondják, hogy létesítő okirat módosításakor a társaság alapítására vonatkozó rendelkezések irányadóak.

 

Az alapításra vonatkozó szabályok szerint pedig, ha alapításkor a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás értéke eléri vagy meghaladja a törzstőke felét, a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulást a nyilvántartásba-vételi kérelem benyújtásáig teljes egészében a társaság rendelkezésére kell bocsátani, azonban, ha nem haladja meg, úgy a rendelkezésre bocsátásra legfeljebb 3 éves határidőt ír elő a jogszabály.

Sokan fognak élni a lehetőséggel

Az új Ptk. szabályai tehát nem követelik meg azon korlátolt felelősségű társaságok tagjaitól, amelyek nem rendelkeznek hárommillió forint összegű törzstőkével, hogy a különbözetet készpénzben fizessék meg. Lehetővé teszik azt is, hogy egyéb ingó dolgot, vagyoni értékkel bíró jogot vagy elismert követelést bocsássanak a társaság rendelkezésére, amely lehetőséggel a 2016. március 15-i határidő közeledésével minden bizonnyal számos korlátolt felelősségű társaság fog élni!

Neked, hogy tetszik ez a lehetőség? Szeretnél hárommillió forintot nyerni?

Ha Tetszett a bejegyzés kattints a Tetszik vagy a Megosztás gombra!



Megosztás és cimkék

Címkék:  tőkeemelés, hárommillió forint



Hozzászólás a témához

Szólj hozzá elsőként cikkemhez

Új hozzászólás

Mehet

Letöltések

Hogyan vezesd


jól a céged?


Hogyan kerüld el a jogi buktatókat? Mi az, amire érdemes odafigyelned, hogy a céged jól működjön? Milyen egy jó szerződés?

Ilyen, és ehhez hasonló kérdéseket boncolgatok ingyenesen letölthető tanulmányomban - emberi nyelven.



Iratkozz fel hírlevelemre és cserébe megajándékozlak ezzel az ingyenes tanulmánnyal!

Ki vagyok én?

„Hiszek abban,
hogy a jog nem
életünk meg-
keserítője, hanem
munkánk segítője
és szolgája.”


Nemes Imre vagyok
és azért dolgozom,
hogy ez a gondolat
ne csak vágy, hanem
könnyen elérhető
valóság legyen.


Bővebb információ

Blog cimkék

Keresés