A "Tévé Macitól" a Google AdWordsig.

2011. november 18.  17:53   

Érdemes tisztában lenni azzal, hogy milyen problémákat okozhat számodra egy egyszerű internetes hirdetés a kereső szolgáltatónak általad megadott keresési kulcsszavak miatt.

Ha nem vagy nagyon fiatal, akkor talán emlékszel még az 1980-as évekre, amikor a televíziós reklámok – legalábbis itt Magyarországon – még nem szabdaltak szét minden műsort és nem voltak kereskedelmi csatornák sem. Az ember leülve a televízió elé, biztosan tudhatta, hogy mikor fog reklámmal találkozni. Ilyen volt, az Esti Mese előtt sugárzott reklám blokk, ami velem együtt sok más gyerek idegeire ment, hiszen mi egyáltalán nem voltunk ezekre kíváncsiak.

1984-ben ez a szignál nyitotta és zárta a reklám blokkokat.

Reklám videó:



A mai értelemben vett reklám egyik megteremtője Thomas J. Barratt volt, aki szappanjának sikerét úgy érte el, hogy megvásárolta néhány, a felsőbb osztályok között népszerű, festmény szerzői jogát, majd ezeken feltüntetett egy szappant és egy feliratot. A leghíresebb ezek közül egy Bubbles (Buborékok) című festmény, amely egy szappanbuborékot figyelő kisgyermeket ábrázol. A módszer nagyon egyszerű volt, de először vett figyelembe a mai modern marketing által is használt eszközöket, így például ő gondolkodott el először azon, hogy ki a termék „célcsoportja”

bubbles.jpg

A rövid reklám-történeti kitekintő után térjünk a tárgyra és lássuk, hogy hogyan is jutunk el a Tévé Macitól a Goggle AdWords-ig?

Ha manapság reklámról beszélünk, nem hiszem, hogy van olyan ember, akinek ne jutnának eszébe az internet nyújtotta korlátlan lehetőségek. Az internetes reklámokkal legegyszerűbben akkor találkozol, amikor a legismertebb keresőszolgáltatót (Google) használod.

Hogy működik az internetes keresés?

Ha az interneten kutatsz valamit, akkor a „keresőbe” kulcsszavakat írsz be és ezt követően az ezeknek legmegfelelőbb honlapok ugranak elő. Ezt nevezzük „természetes” keresésnek. Biztos találkoztál már azzal a képpel, amikor az keresés eredményeképpen a képernyő jobb oldalán vagy felső részén – a többi találattól elkülönülve – hirdetések jelennek meg. Bárkinek lehetősége van arra, hogy a keresőszolgáltatóknál bizonyos kulcsszavakat foglaljon le, persze nem ingyen. Így kerülhet a honlapod is a szponzorált linkek – hirdetések közé. Ennek az internetes reklám típusnak a legnagyobb előnye, hogy amikor valaki az általad lefoglalt szót üti be a keresőbe, akkor a te honlapod fog elsőként a szeme elé kerülni. Ez nagy dolog, hiszen ha őszinték vagyunk önmagunkhoz, melyikünk szokott a második oldalra lapozni, ha már az elsőn is megtaláltuk, amit kerestünk.

Hogyan okozhat egy internetes reklámhoz lefoglalt kulcsszó problémát a hirdetőnek?

Az ilyen hirdetésből gond abban az esetben lehet, ha a lefoglalt kulcsszó valakinek a védjegyébe ütközik. Hogyan fordulhat ez elő?

Ha olyan árut vagy szolgáltatást reklámozol a lefoglalt kulcsszóval, amely a védjegy jogosultjának árujával azonos vagy a hasonlóság megtévesztő lehet, megsértheted, a védjegy valamely funkcióját vagy ez a tevékenység a nyilvánosság megtévesztéséhez vezethet.

Mikor lehet egy hirdetés megtévesztő és védjegyet sértő?

A védjegy megsértését jelenti, például, ha a hirdetés nem vagy csak nagyon nehezen teszi az internetező számára felismerhetővé, hogy a hirdetett áru vagy szolgáltatás a védjegy jogosultjától vagy valaki egészen mástól származik. Szintén a védjegy megsértését jelenti, ha a hirdetés azt sugallja, hogy a védjegy jogosult és a hirdető között gazdasági kapcsolat van. Abból is gond lehet, ha a reklámozott áruk vagy szolgáltatások származása annyira tisztázatlan, hogy egy tájékozott internet felhasználó számára félreérthető, hogy a hirdetés kitől származik.

Mit tehet a „védjegyes”, ha veszélyben érzi a jogait?

A védjegy jogosultja ebben az esetben kérheti a bíróságtól, hogy tiltsa meg, az általad reklámozott áru vagy szolgáltatás hirdetését.

Hogyan kerülheted el a védjegy megsértéséből eredő kellemetlen és a pénztárcádat is negatívan érintő következményeket?

Egy internetes hirdetés – „kulcsszó” foglalás – előtt tehát érdemes jogi tanácsot kérni, hiszen a védjegy jogosultja könnyen megtréfálhat téged, mert megtilthatja a védjeggyel azonos vagy ahhoz hasonló szó felhasználását, ha az megnehezíti a védjeggyel óvott áru vagy szolgáltatás származásának felismerését és megkülönböztetését. Ez a jog nem korlátlan, de aki nem figyel erre, azt komoly meglepetések érhetik.

Nem árt a megfelelő körültekintés ezen a területen sem, úgy is fogalmazhatnánk, hogy a már meglévő jogszabályok alkalmazását új és új területeken kell végeznünk, ez pedig nem engedi meg, hogy kényelmesen hátradőljünk a karosszékben, akár éppen az Esti Mesét nézve.



Megosztás és cimkék

Címkék:  reklám, védjegy



Hozzászólás a témához

Szólj hozzá elsőként cikkemhez

Új hozzászólás

Mehet

Letöltések

Hogyan vezesd


jól a céged?


Hogyan kerüld el a jogi buktatókat? Mi az, amire érdemes odafigyelned, hogy a céged jól működjön? Milyen egy jó szerződés?

Ilyen, és ehhez hasonló kérdéseket boncolgatok ingyenesen letölthető tanulmányomban - emberi nyelven.



Iratkozz fel hírlevelemre és cserébe megajándékozlak ezzel az ingyenes tanulmánnyal!

Ki vagyok én?

„Hiszek abban,
hogy a jog nem
életünk meg-
keserítője, hanem
munkánk segítője
és szolgája.”


Nemes Imre vagyok
és azért dolgozom,
hogy ez a gondolat
ne csak vágy, hanem
könnyen elérhető
valóság legyen.


Bővebb információ

Blog cimkék

Keresés